Hírek

A beiratkozás időpontja a Közép-budai Waldorf Iskola 2024/2025. évben induló 1. osztályába*: 2024. április 18-19. Beiratkozni az iskola irodájában a fenti napokon 8:00-16:30 között lehetséges előre egyeztetett időpontban. A beiratkozáshoz szükséges dokumentumok az alábbiak: a gyermek születési anyakönyvi kivonata, a gyermek lakcímet igazoló hatósági igazolványa a gyermek 
Elolvasom
2024. március 23-án 10:00-15:30 között sok szeretettel várunk mindenkit a Közép-budai Waldorf Iskolában, hogy közösen ünnepeljük a tavaszt, a természet újjászületését, az életünkbe fokozatosan visszatérő fényt és reményt! A Tavaszünnep iskolánk nyitott ünnepe: barátokat, rokonokat, szomszédokat minden jó szándékú érdeklődőt szeretettel várunk. A belépés nincs 
Elolvasom
Szegi-Holtzinger Zita vagyok, gyógypedagógus, tanulásban akadályozottak pedagógiája szakos tanár és pszichopedagógus terapeuta. Korábban tanulásban akadályozott és részképességzavarokkal küzdő gyerekeket tanítottam, fejlesztettem. Gyerekkorom óta rajzolok, zenélek, szeretek gyapjúval, agyaggal és fával dolgozni. Négy gyerekem van, 5, 9, 12 és 16 évesek, mind Waldorf-óvodások, -iskolások. Velük, rajtuk 
Elolvasom
Örömmel tudatjuk, hogy a megtaláltuk a 2024/2025. évben induló 1. osztály osztálytanítóját. Azok, akik eljöttek az utolsó tájékoztató estünkre, már értesülhettek erről az egészen friss hírről, és találkozhattak is vele, de hamarosan itt is bemutatjuk. További jó hírünk, hogy meghosszabbítottuk a jelentkezési időszakot, ennek megfelelően 
Elolvasom
Az iskolát fenntartó Közép-budai Waldorf Közhasznú Egyesület adószáma megváltozott! Az új adószám: 18618372-2-41
Elolvasom
Jelentkezés Megkezdődött a jelentkezés a Közép-budai Waldorf Iskola 2024/2025. évben induló 1. osztályába. A jelentkezési lap beküldésének módosított(!) határideje: 2024. március 8.  A jelentkezéseket eljuttathatjátok hozzánk személyesen az iskola irodájában az iroda nyitva tartási idejében (H-P 8-16h), vagy leadhatjátok az épület főportáján az iskolának címzett, 
Elolvasom
2023. december 9-én 10-13h között közös adventi hangolódásra hív mindenkit a Közép-budai Waldorf Iskola. ~ Kézműves foglalkozások~ Játékok~ Zene és ének~ Mézeskalácssütés~ VÁRÓterem az Offlájn Rezervátummal~ Gyertyagyújtás Vendégeink lesznek a Kisember Waldorf Óvoda, az Egyfecskék Waldorf Óvoda és Fészek Waldorf Iskola tizenkettedikesei. A részletekről folyamatosan hírt adunk itt 
Elolvasom
Szeretettel ajánljuk figyelmetekbe ismerkedő alkalmainkat! November 25. 9:00-12:00 Nyitva van az aranykapu Játékos, alkotó délelőttre várjuk az iskolába lépés előtt álló gyermekeket. A felnőtteknek közben lehetőségük lesz kötetlen beszélgetésre pedagógusainkkal. Kérjük, hogy ez a nap a nagy óvodásokról szóljon, a kisebb-nagyobb testvéreket a nyilvános ünnepeinkre 
Elolvasom
Iskolánk pótjelentkezést hirdet a 2023/2024. évben induló 1. osztályba. Májusi ismerkedő alkalom: 2023. május 18-19. Augusztusi ismerkedő alkalom: 2023. augusztus 25. A jelentkezési lapok leadási határideje: 2023. augusztus 22. A jelentkezés részleteit és a letölthető jelentkezési lapot itt találjátok meg: Jelentkezés
Elolvasom
„Minden hosszú utazás belső utazás is.” (Farkas Wellmann Endre romániai magyar költő) A terv – Az idő méhében szunnyadó csírák Közel egy évvel az utazás előtt megkért a lányom osztálytanítója, hogy mivel erdélyi származású vagyok, és ismerem a helyet, meg románul is beszélek, menjek el 
Elolvasom
Csatlakozz hozzánk!

Részletek itt: Jelentkezés

Támogasd iskolánkat!

Közép-budai Waldorf Közhasznú Egyesület
adószám: 18618372-2-41

Olvasd el híreinket!