Határtalanul! pályázat

Dél-Erdélyben járt a hetedik osztály

2021 végén elnyertük a “Határtalanul!” program pályázati támogatását, 3.094.300 Ft-ot, melyből egy ötnapos, gazdag programokkal teli tanulmányi kirándulást tudtunk megvalósítani 2022. április 26-30. között. Élményeinkről az alábbi beszámolóban adunk hírt. 

Első nap igen korán keltünk, hiszen 6:00-kor indult a buszunk, ezért kissé álmosan küzdöttük le utunk első 400 kilométerét. A gyerekek társasjátékozással, olvasással, beszélgetéssel vagy éppen szundikálással ütötték el az időt, miközben valószerűtlenül sárgán virító repceföldeken át közeledtünk a román határ felé, majd  különösen gördülékenyen át is léptük azt.

Tanulmányi utunk első jelentős megállója Marosillyén volt, Erdély egyik legnagyobb fejedelmének, Bethlen Gábornak a szülőhelyénél. Megtekintettük az ódon házat, ami az egykori épületegyüttesből megmaradt, miután a szép tavaszi napsütésben fotózkodtunk is a kapunál.

Ezután a kanyargó Maros mentén, számtalan szelíd hegylánc és távoli havas bérc között buszoztunk Dévára. Az már látszott a távolból is, hogy a vár tényleg elég magos, valóban alaposan meggyűlhetett a baja vele az építőknek. A csapat lelkesen nekivágott a várba vezető szerpentinnek, amit aztán még meredekebb lépcsősor követett. A fáradságunknak csodálatos kilátás volt a jutalma a bérctetőn, vagyis a várfokon. A ragyogó tiszta levegőben még a Retyezát havas csúcsaiig is elláttunk! A magas kőlépcsők hosszú során a leereszkedés sem volt piskóta. Végül a városi parkban landoltunk némi regenerálódásra, na meg persze az elmaradhatatlan csoportképre. Ezután átballagtunk az ódon rendházba, ahol annak idején Böjte Csaba testvér a Szent Ferencről elnevezett első gyermekotthont létrehozta. A festői belső udvaron önkéntes ifjú idegenvezetőnk, a még idegenforgalmi szakközépiskolai tanulmányokat folytató Emília – aki maga is az otthon falai között él – megkapóan, ízes  helyi dialektusban mesélt az osztálynak az itt folyó munkáról, az itteni hétköznapokról. Ezután megnéztük a gyermekotthonban élő gyerekek által készített csecsebecséket, majd átadtuk az osztályközösségünk által gyűjtött pénzadományt Csaba testvér áldozatos munkájának további támogatására.

A nap végeztével külön kaland volt eljutni alvinci szállásunkra (nem fértünk át a vasút alatt a busszal, ezért nagyot kellett kerülnünk), de sokat látott sofőrünk kis morgolódás után végül csak révbe vezetett bennünket. Egy kies falusi portán, a Bod Péter Alapítvány vendégszállásán helyezkedhettünk el. Sokágyas szobák, ropogós ágynemű, osztálykirándulás hangulat! A vacsora fénypontja a csorbaleves volt. Utána egy nagyobb különítmény elindult felderíteni a környéket, a többiek pedig a kertben tereferélve élvezték a színpompás alkonyatot.

Második nap reggelén kipihenten ébredt a csapat, majd gyors reggeli után felkerekedtünk, hogy elérjük először Nagyszebent – ahol felkaptuk székely és szász felmenőkkel egyaránt büszkélkedő idegenvezetőnket, Andreát -, majd Kisdisznódot, egy régi szász települést. Felkaptattunk az ősi kis erődtemplomhoz, és fotózkodtunk a szépen faragott román kori kapuboltozat alatt. A gyerekeket mélyen megihlették az ódon falak, és a lenyűgöző kilátás. Leereszkedve a hegyről, sétáltunk egy nagyot az Astra falumúzeumban. A hely léptékére jellemző, hogy legalább harminc különféle malmot láttunk, de ikonokkal gazdagon díszített fatemplom, és mindenféle egyéb porta is volt bőven. Mindez egy sokhektáros területen, éppen zöldülő erdővel, közepén pedig tóval, melynek partján szendvics-ebédünket elkölthettük – mint azt egy csoportkép is tanúsítja -, ráadásnak pedig el-eleredő esővel. A zivatarral egyébként egész nap versenyeztünk, aztán Nagyszebenben végül utolért bennünket, de szerencsére nagyjából kieste magát, amíg a várostorony tetejéről körbenézett a csapat. Csoportkép készült a Hazugok hídján, utána szabad felfedezőkörút következett Szeben festői utcáin…
Estére megérkeztünk a Dracula Motelbe, ahol a vacsora  különösen kitűnő volt, és a gyerekek rendkívül értékelték, hogy itt nem nagy közös hálótermekben, hanem saját fürdőszobával rendelkező 2-3 ágyas szobákban voltunk elhelyezve. Mindenki meglehetősen fáradtan, a velünk utazó nyolcadikosok pedig kifejezetten boldogan tértek nyugovóra, hiszen eddigre híre jött otthonról, hogy mindegyiküket felvették megálmodott középiskolájába.

A harmadik napon is szép, ámde esős nap várt ránk. Zuhogó esőben indultunk,  és a hangulat is eléggé borongós volt, amíg fel nem fedeztük, hogy a rutinszerű reggeli iratellenőrzésnél elveszettnek hitt személyi igazolvány a buszon rejtőzik egy résben. Megkönnyebbültünk! Javában esett az eső, de ez nem tántorított el minket attól, hogy lefotózzuk a csapatot a városkapuban, majd tegyünk egy kellemes kört Medgyes szépséges belvárosában. Sajnos a helyi magyar iskolásokkal nem volt módunk találkozni, ahogyan eredetileg terveztük, hiszen ott ekkor még javában zajlott a húsvéti szünet. Ehelyett a helyi cukrászdában kényeztettük ízlelőbimbóinkat, amikor utolért bennünket a zivatar java. Indulnunk kellett, úgyhogy alaposan eláztunk, miközben visszaügettünk buszunkhoz.

Egy szép kis szász erődtemplomhoz, Muzsnára mentünk, ahol egy helybéli szász néni mutatta meg nekünk a látnivalókat. Itt a hetedikeseket legjobban az illuminátus jelképeket rejtő oltár nyűgözte le. A szemerkélő esőben is lenyűgöző muzsnai erődtemplom kijáratánál is készült csoportkép, már csak azért is, mert a fotózkodás a pályázat egyik feltétele volt…

Innen a keresdi Bethlen-várkastélyhoz tartottunk, ahol a helyet kutató székely régész, Levente, lebilincselő stílusban mesélt nekünk az épületegyüttesről, majd az elmaradhatatlan csoportkép után a csapat szabadon derítette fel a ódon lovagvár északi és déli szárnyát, és egykori angolparkját, melyben látható még néhány növényritkaság, mely túlélte a történelem viharait, sőt még a parkban egy időben szabadon legelésző kecskéket is.

A napot az ékszerdobozhoz hasonlatosan szépséges Segesváron zártuk. A városka báját elragadónak találtuk! Színes, ódon házacskák, vaskos bástyák, égbe szökő tornyok, hangulatos terecskék, íves kapuk mögött apró kertek… Természetesen megtekintettük a Petőfi-emlékművet is, ahol csoportképet is készítettünk, majd jött a napi kaptató, hiszen megmásztuk a 178 lépcsőt a hegyi templomhoz. Ezután a csapat kapott egy fél órát, hogy szabadon kóborolják be a várost.

Estére a székelyföldi Bögözbe hajtottunk, ahol két, egymástól viszonylag távoli vendégházba lettünk elszállásolva. Töltött káposzta volt vacsorára, ami annyira ízlett az egész társaságnak, hogy szinte az utolsó falatig befalták. Fáradtságnak eleinte nyoma sem látszott a gyerekeken, vacsora után még örömmel játszottak az erre a célra berendezett fedett teraszon, ám  a takarodó után szokás szerint egész hamar elaludtak, hiszen ez nap is igen tartalmas volt.

Negyedik nap az ún. Drakula-kastély felé vettük az irányt. Az időjárás kicsit javult, ezen a napon már egyáltalán nem került elő az esőkabát, aminek őszintén örültünk, habár a helyhez vitathatatlanul jól illettek a viharfelhők is. Eddigre már kicsit mindannyian elfáradtunk az élmények áradatában. Egyre többen szenderegtek a buszon két megálló között. Új buszvezetőnk egy hangulatos kis mellékutat választott Törcsvár felé, a hegyes-dombos vidéken számtalan kis szász falun haladtunk át, így aki éberen figyelt, az szinte mind közepén tornyos, védfalas erődítményt csodálhattott meg. Miközben a nap bújócskázott még kicsit, megérkeztünk aznapi első állomásunkra, Törcsvárra. A  valójában csak marketing céllal Drakula-kastélynak keresztelt vár valóban festői és vadregényes – rejteklépcsők, teraszok, megannyi tornyocska és erkély, illetve rengeteg remekbe szabott kályha és kandalló ékesíti… Teraszáról nem csak a szépséges Barcaságra, de – ellenkező irányba tekintve – Havasalföldre is nyílik kilátás. Fotózás után a parkban, a helyi szelindekek társaságában fogyasztottuk el szendvics-ebédünket. 

Ezután a prázsmári erődített templomot jártuk be – megpróbálva fogalmat alkotni, hogy milyen lehetett, ha jött a tatár vagy a török és a falu népének apraja-nagyja bent sürgött-forgott a vaskos védművekkel ellátott gótikus templom udvarában, arra készülve, hogy közösen védjék meg magukat a fenyegető veszedelemtől. A gyerekek lelkesen  és érdeklődve járták a folyosókat, mászták a gyiloklépcsőket, és kukucskáltak a kamrákba, melyeket a falu népe vész esetén használt, majd elkészült rólunk az elmaradhatatlan fotó is.

A napot Sepsiszentgyörgyön zártuk, ahol a csoportkép elkészülte után szétszéledt a csapat. A Szent György-napi vásáron ki-ki vehetett végre vattacukrot, nutellás lángost, szivárványos nyalókát és persze vásárfiát is az otthoniaknak.

Utolsó este ízletes vacsora után patakcsörgedezésre aludtunk el a takaros Hanna Panzióban, a festői Felsőcsernátonon.

Ötödik nap a szokásosnál egy órával korábban kellett elindulnunk, hiszen több mint 700 km várt ránk Pestig… Ám először is Brassóba vezetett az utunk. Végre megint hétágra sütött a nap!  A Postamező felől közelítettük meg Brassó belvárosát, csoportképet készítettünk a kevés megmaradt városkapu egyike előtt, majd tettünk egy kis sétát a hangulatos óvárosban. Keresztülfurakodtunk a világ egyik legkeskenyebb utcácskáján, a Cérna utcán, majd vetve egy pillantást Brassóra a falakon kívülről is, elsétáltunk a híresen gyönyörű Fekete templomhoz. A templomot kívülről-belülről megcsodáltuk, és a már megszokott csoportképkészítés után visszaszálltunk buszunkra, hogy folytassuk utunkat immár hazafelé, nyugat irányába. Bal felől hosszan kísértek minket a Fogarasi havasok fenséges, fehérlő-kéklő hegycsúcsai, majd az egyre szelídülő lankák közt legelésző birkanyájak látványában gyönyörködhettünk, mígnem elérkeztünk utolsó erdélyi állomásunkra, Vajdahunyadra. Itt készült rólunk az utolsó csoportkép, melynek készítése közben már csak innen-onnan hangzott fel az érdeklődő vagy ingerült kérdés, hogy tulajdonképpen minek kell ez a közös fotózkodás? Aztán már teljesen lekötötte a csapat figyelmét a pazar reneszánsz elemekkel díszített lovagvár, mely igazán lenyűgözően uralná a környező tájat, épp csak az a kár, hogy a karcsú tornyokból és csipkézett bástyákból nyíló kilátást fertelmesen ronda vaskohászati monstrumok csúfítják el szinte minden irányban.

Miután visszaszálltunk a buszba, teljes tavaszi színpompában ragyogó tájakban gyönyörködve, boldogan robogtunk hazafelé. Az egyetlen komolyabb megpróbáltatás azonban még hátravolt: a határátkelés csigalassúságát az élmények áradatától és az utazástól egyaránt elcsigázott kamaszok meglehetősen nyűgösen viselték. Mire azonban a végeláthatatlan kocsisorban araszolva végre átevickéltünk a határellenőrzésen, a csapat kidőlt, és békés durmolás következett egészen Budapestig. Végül az éjszaka közepén érkeztünk meg az iskola elé, ahol a szülők már alig várták csemetéiket…

A sok-sok élmény még sokáig téma lesz az osztályban. Alig múlik el olyan nap, hogy szóba ne kerülne valami szépség, valami új tapasztalat, amit együtt szereztünk Erdélyben. A gyerekek közt alig akad, aki ne első ízben járt volna arrafelé. Mindannyiukat lebilincselte a táj varázslatos szépsége, a helyi emberek közvetlensége, kedvessége. Mély benyomást tett rájuk Emília tisztasága, hitelessége, megkapó személyisége, és az, ahogyan a gyermekotthonban élő gyerekek sorsáról beszélt. Saját szemükkel láthatták az egykori magyar végvárrendszer néhány még ma is látható impozáns erődítményét. Történelmi aha-élmény volt számukra a Trianon előtti Magyarország határán állni Törcsvár ormain, és a sepsiszentgyörgyi sokadalomban sétálgatni, ahol a járókelők nagy többsége magyarul beszélgetett egymással Románia kellős közepén. Tapasztalatokat szereztek arról, milyen jellegzetesen különböznek egymástól a románok, székelyek és szászok által épített települések, és miként tükrözik ezek a települések a bennük lakók hagyományos életformáját. Közben persze közösségünk tovább izmosodott, nem csak a sok lépcsőzés következtében, fizikailag, de az érzelmi kötelékek is erősödtek.

Hálásak vagyunk a lehetőségért! A Határtalanul pályázat által nyújtott jelentős anyagi támogatás nélkül csak jóval szerényebb osztálykirándulásra futotta volna nekünk idén.

Különösen hálásak vagyunk továbbá iskolánk azon munkatársainak, akik a pályázat megírásában, feltöltésében részt vettek, különösen Kányai Mirellának és Simonics Adriennek.

Köszönettel tartozunk Zsigó Andreának, azaz Sün néninek is, aki elkísért minket. Ezt a beszámolót is az általa a szülőknek írt esti levelek szövegének felhasználásával állítottam össze, de ezer más módon is segítette, hogy az utazás mindannyiunk számára minél kevésbé kimerítő, minél örömtelibb legyen. 

Köszönöm Oláh-Paulon László fáradozásait is, aki szülőként kísért el bennünket. Nélküle biztosan tovább tartottak volna az esti párnacsaták, és aztán nyűgösebbek lettek volna a nappalok. Humorával és rendfenntartó tapasztalatával egyaránt óriási segítségünkre volt. Arról nem is beszélve, hogy mekkora hasznát vettük volna, ha tényleg el kellett volna vinnie a konzulátusra azt a hetedikes diákot, akinek órákon át kerestük a személyi igazolványát… – Tiszta szerencse, hogy erre a kitérőre mégsem volt szükség.

Végül, de nem utolsósorban hálát érzek utazásunk flott lebonyolításáért, és az előkészületek során is tanúsított végtelen segítőkészségükért a Csillagösvény Utazási Iroda munkatársainak.

Szívből ajánlom a következő évek hetedikes osztálytanítói figyelmébe ezt a lehetőséget! A hetedikes diákok erdélyi élményektől inspirált rajzaiból készült kis iskolai kiállításunk is segíthet kedvet csinálni hozzá!
 
Tóth Orsolya, hetedikes osztálytanító

A képre kattintva még több fotót láthattok az erdélyi kirándulásról:

Fotóalbum: Erdély 2022. április 26-30.

Hetedikeseink a “Határtalanul!” program keretében, a magyar történelem epochához kapcsolódóan tanulmányi kiránduláson vehettek részt Szászföldön.

Támogató: Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Támogatási cél: Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek

Csatlakozz hozzánk!

Részletek itt: Jelentkezés

Támogasd iskolánkat!

Közép-buadi Waldorf Közhasznú Egyesület
adószám: 18618372-1-41

Olvasd el híreinket!